Magyarországon az emberek nagyrésze elégedetlen a munkájával.

Az oktatás, különösen a felsőoktatás - lásd. a befagyasztott másik blogomat - úgy, ahogy van, el van kicsit szabva. Nem akarok túlságosan offolni vagy részletekbe menően okoskodni, a lényeg, hogy egyre gyakrabban halljuk, és egyre többen saját bőrünkön is érezzük, hogy ezen a téren bizony valami tényleg nagyon nincs rendben.

Én magam is ebben cipőben járok. Mint azt a jobboldali lead is hirdeti, végzős joghallgatóként tengődöm immáron másfél éve. Felfüggesztett státuszban láblógatok, és dolgozom, illetve pókerezem, ahogy azelőtt. Pedig egy-két szigorlat és négy államvizsga választ el attól, hogy - jó esetben - akár summaként végezzem, betörve a kezdő jogászok nem túl irigylésre méltó hétköznapjaiba. Csak, hát valahogy mégsem visz rá a lélek. Én nem ilyen lovat akartam!

Aki eddig kibírta, az megérdemli, hogy megnyugtassam, mindjárt ugrunk ám egy kicsit és leképezünk mindent a zöld kék posztóra!

Katt a továbbra a folytatáshoz!

A lényeg, hogy van előttem - és szerintem sok hozzám hasonló helyzetű "pályakezdő" előtt - két lehetőség. Illetve talán három. Az egyik a kiszámítható, és egyszerű út. Nyelni egyet, félretenni a romantikus jövőképeket és betolni mindent egy talán hosszútávon jövedelmező, de nem túl nagy lehetőségekkel és gyakorlatilag minimális kihívásokkal kecsegtető hivatás megtámogatásaként. A jogász szakma társadalmi megítélése minden bizonnyal az egyik legambivalensebb, így lehet, hogy érdemes ezt reprezentálnunk. Hátha az asztaltársaság bedől neki. Biztos, kész kezeink lesznek, amik általában kitartanak, de javulásra biztosan nem képesek.

A másik, hogy szakmai és intellektuális kihívások elé nézünk, és felnövünk a feladathoz, hogy felelősséget vállaljunk az efféle kockázatos döntésekért. Saját vállalkozást indítunk, és az élet érdekesebb, de veszélyesebb oldala mellett tesszük le zsetonjainkat. Ha elég ügyesek és talpraesettek vagyunk, állandóan monsterdrawkkal fogunk ülni, amik hol bejönnek, hol nem, de döntésünk elvileg hosszútávon kifizetődhet. Elvégre ilyenkor félblöffölünk, aminél kevés jobb helyzetet tudok elképzelni, tekintve, hogy irreális lenne minidg nutra számítanunk. Így ugye - hogy felmondjam a kötelezőt - háromféleképpen is nyerhetünk: ellenfelük dob, a következő utcán jövő veszélyes lapra dob, vagy megcsináljunk nagyon erős kezünket és kifizetnek.

A harmadik lehetőség, hogy kiszállunk és figyeljük a játékot, várva a megfelelő kézre, vagy alkalomra, amikor is kénytelenek leszünk megmozgatni zsetonjainkat. Ezt az időt tanulásra, tellek elcsípésére, és legfőképpen image-építésre használjuk. Ha elég feszesnek tűnünk, később jobb nyerési eséllyel hozhatunk kockázatos döntéseket...

De hogy valóban azok a jobb döntések? Tényleg a második lehetőség a nekünk való? Nos, konkrét és egyértelmű matematikai esélyek felett is alakulnak ki viták, ilyen absztakció mellett ez pedig már-már szükségszerű. A lenti kéz talán nem alkalmas a valóságos helyzet leképezésére, az érzékeltetésére azonban mindenképpen. Külön érdekessége hogy mikor lejátszottam, és flop után ellenfelemmel, mindkettőnk pénze már a kasszában volt, ő elégedetten dőlt hátra, mondván nála kész lap van. "Nem cserélnék veled, én vagyok az esélyesebb" - mondtam akkor, amire - amatőr társaság lévén - a legtöbben csak nevettek.



A drawm persze nem jött be. De a döntésemet mindannyiszor ugyanígy hoznám meg. Még akkor is, ha anyukám biztos inkább bíróként látna viszont.