Megígértem, hogy írok pár sort a csütörtöki pókerről még lefekvés előtt, úgyhogy mivel kezd világosodni, ideje nekiülni. Nem cifráznám nagyon túl, egy totál ismeretlennek - különösen a szokásos feszes-aggreszív játékomhoz képest - a legnagyobb jóindulattal is csak a maniac szó juthatott eszébe rólam.

Ha jól emlékszem egyszer meg is kérdezte tőlem valaki, hogy mi történt, esetleg elgurult -e a gyógyszerem? Nos őszintén? El. Egyszerűen olyan hangulatban voltam - biztos ismeritek - hogy ma tutira minden sikerül, és nekem nincs más dolgom, mint tolni, tolni, tolni befelé a zsetonokat. Nem törődni olyan apróságokkal, mint a handem, vagy a board. Csak pozició, csak ellenfél, csak emelés.

Katt a továbbra a folytatáshoz!

A vicc, hogy egy ideig működött a dolog. Felmentem szépen, de aztán felvettem két fura szokást is. Először is, hogy egy-egy, a normálisnál nagyobb blöff után, megmutattam a kezem, így nem igazán hittek nekem. Másodszor, hogy magamból kiindulva ítéltem meg az ellenfeleimet. Sokszor tettem őket blöffre, sokszor voltam velük legkezelőbb, mint kellett volna. Az alapelv az volt, hogy nekem ma összejön, másnak meg nem, és, hogy ha nincs readem, az azt jelenti, hogy az ellenfélnél gyenge lap van. Hát most mit mondjak? Ez így nem volt igaz, na.

Szorgalmas gyűjtögetésem eredményét a végére valahogy csak elszórtam, és elszenvedtem életem legnagyobb pénzveszteségét, mintegy tízezer forintot... (Nem kell nagyon megijedni, elég, ha csak az oldal legfanatikusabb hívei kezdik tárcsázni a Posztó segélyvonalát.)

Összeségében azért jól szórakoztam, de azt hiszem elég volt. Vissza fogok térni a megszokott kerékvágásba, úgyhogy nem kell aggódni. Nem lettem hal, csak Baranya megyében, az ország nagy részéhez hasonlóan kemény a víz.