Szolgálati: Gratulálunk Kaló Dénesnek, Traply Péternek és a többi magyarnak és az EPT nagydöntő többi magyar résztvevőjének a minden eddiginél jobb szereplésért! Amint kijön hozzá a videóanyag, szokás szerint már pakolom is YouTube-ra, így minden valószínűség szerint, itt láthatjátok először a remek teljesítmény részleteit.
Lássuk most pedig a bubikkal való játék néhány megfontolandó szempontját. Először is ugye, nem mindegy, hogy készpénzes játékban vagy versenyen(illetve annak mely szakaszában) kapjuk a "feszes játékosok troublehand-jeként" is ismert lapkombinációt. Pénzes asztalon, értelemszerűen kevesebb bosszúságot fog okozni a két ifjú, hiszen ott nem kényszerülünk gyors gyarapodásra/életben maradásra, így könnyedén letehetjük flop előtt, vagy után is.Versenyeken viszont bizony-bizony a legtöbb kieső kezében AK-t vagy JJ-t fogunk találni. De míg az AK jól képes javulni, és igazából csak két kéz(AA, KK) ellen esélytelenebb, addig bubi párunk, pocketek természetéből adódóan kicsi javulásieséllyel(elvileg minden 8-9. alkalommal szettesehetünk vele), sok esetben igen törékenynek bizonyulhat.
A probléma a bubikkal még, hogy elsőre túl néznek ki. Különösen egy hosszabb lap nélküli széria után. Versenyhelyzetben tehát stackünk mérete, a vakok és az előttünk végbement akciók(nyitott e valaki?) sokkal jobban meghatározzák majd játékunkat, mint lapjaink. Az ilyen szituációk nem lapelemzést, sokkal inkább helyzetelemzést igényelnek, úgyhogy ebbe most nem is mennék bele.
Készpénzes játékokban azonban talán érdekesebb a helyzet. Közhely, hogy bubi párjainkkal három fajta játék(emelés, tartás, dobás) is elképzelhető, de mindegyik rossz. Talán már csak a fenti mondat miatt is érdemes kicsit okoskodni tehát a dolgon.
Katt a továbbra a folytatáshoz!



Így a hét vége felé egyre felszabadultabb, kedvesebb, megengedőbb az ember. Nincs ez másképp velem sem, ezért úgy döntöttem, ebben a posztban sem bonyolúlt helyzetek, sem ostoba közvetítések elemzésébe nem kezdek, de holnapig megússzák a rosszkor rossz helyen lévő osztók is.
Írtam már róla
UPDATE: Miután egyik legjobb barátom(Zs) a cikk elolvasása után együttérzéséről és támogatásáról biztosított, arra gondoltam, ha más nem, így utólag érdemes világossá tenni: igen, ez egy április elsejei poszt volt. Köszönjük azt a néhány kesergő mailt, de nyugi, nem tűnünk el! Ne írjatok már le minket ilyen könnyen baszki!
Egyik kedves ismerősöm pár napja megjött Svédországból, és egy kis hazai sonka meg tojás után pókerezni támadt kedve. Nem nagyon tudtam nemet mondani az ötletre, úgyhogy összekukáztuk az összes vasárnap ráérő ismerőst egy rövid partira. Minden igyekezetünk ellenére is csak hatan lettünk, de így is remekül sikerült az este.
Van itt Pécsett nálunk két nagyobb kártyabarlang, ahová csak versenyekre érdemes járni. Bár az utóbbi időkben az egyikbe kerültek normális osztók, egyes cashgamekben azért még mindig rendszeres a paklizás.
Megjelent a Kártyamazin 9. száma! A legutóbbi szolgáltai közleményben már leírtam, mit gondolok a lapról, és, hogy miért is érdemes belekukkantani, úgyhogy ennek részletezésétől most eltekintenék.
Szinte valamennyi férfi ismersömnek volt már lengyel barátnője. Nem szeretek nemzetek szintjén általánosítgatni, de legjobb barátaim(a
Biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki játszott már omahát, razzt vagy valamilyen studot. Általában ezek az alkalmak nem többek érdekes kirándulásoknál, hogy színesítsük valamivel hold'emtől szürke hétköznapjainkat. Mégis, megannyi apró információra tehetünk szert ellenfeleinkről, ha néha napján rá tudjuk venni őket egy kis változatosságra. Különösen igaz ez a nyílt lapos játékoknál, ahol - kellő tudás nélkül - az ember pusztán hold'em tapasztalatára és saját józan ítélőképességére számíthat. Ellenfelünk "józan ítélőképességének" kiismerése pedig igazán hasznos dolog, hiszen erre fog hagyatkozni azokban a marginális helyzetekben, amikben nincs vagy csak nagyon nehezen fellelhető a helyes döntés. Van erre egy remek példám!
A
A póker a legtöbb szellemi sporttal, például a sakkal ellentétben korlátozott információjú játék. Saját két lapunktól, asztalnál elfoglalt pozíciónktól, alaptétek nagyságától, ellenfeleink zsetonkészletétől, viselkedésétől, tétjeitől és még tucatnyi egyéb ismert tényezőtől tesszük függővé döntéseinket.
A 
Megjelent a
Sok érdekes tanács és együttérző, kesergő hozzászólás érkezett a a
Utolsó kommentek